Szép új világ
Szőcs Levente | 2008-04-25 06:04:22
Kézenfekvőbb úgy beállítani, hogy ez a sok derék ember nem az MPP miatt hagyja ott a Szövetséget, hanem mert az RMDSZ-ben csalódott. Itt-ott elismerik, a ki- vagy átállásban szerepet játszik az is, hogy a polgármesteri székre mást jelöltek, vagy a tanácsosi listán az illető nem került befutó helyre. De ez nem baj, és semmiképpen nem elítélendő. Nem sok hiányzik, hogy bevegyék az alapszabályba: jó MPP-s csak rossz RMDSZ-es lehet!

A jelek szerint egy pillanatig sem gondoltak arra, hogy a szavazatokért meg is kell küzdeni, s a küzdelemhez mindenekelőtt harcosokra van szükség. Ahogy közeledett a jelöltállítás határideje, úgy vált egyre nyilvánvalóbbá: az MPP-nek nincsenek emberei.
Elég, ha „a polgári oldal támogatását élvező függetlenekre” gondolunk. Vagy arra, hogy az MPP-nek még Székelyföldön sem sikerült mindenütt saját polgármester-jelöltet állítania. A tanácsosi listára, igaz, több jelentkező akadt, ami érthető, hiszen ehhez nem kell se program, se személyiség, még ismertség sem, bőven elég a mélymagyar diskurzus.
De a Polgári Párt független jelöltjeire más magyarázatot is lehet adni. Mindenekelőtt az RMDSZ-ből frissen kiábrándult politikusnak érdeke, hogy fenntartsa magának a visszatáncolás lehetőségét. (Ami, meg kell mondani, reális, hiszen az RMDSZ eddig kesztyűs kézzel bánt a Szövetség ellen kampányba indulókkal.)
Ez az érdek pedig teljes mértékben megegyezik az MPP-jével, ugyanis nemzetpolitikai diskurzus ide, választás szabadsága oda, a választóban elkerülhetetlenül felmerül a kérdés: miért lenne jobb az MPP polgármesterjelöltje, ha ugyanaz, aki néhány hete (esetenként jelenleg is) az RMDSZ színeiben vezette a települést?
Kézenfekvőbb úgy beállítani (tekinthetjük ezt a negatív kampány kezdetének), hogy ez a sok derék ember nem az MPP miatt hagyja ott a Szövetséget, noha létezik a választás szabadsága, ugyebár, hanem mert az RMDSZ-ben csalódott.
Itt-ott elismerik, a ki- vagy átállásban szerepet játszik az is, hogy a polgármesteri székre mást jelöltek, vagy a tanácsosi listán az illető nem került befutó helyre. De ez nem baj, és semmiképpen nem elítélendő. Nem sok hiányzik, hogy bevegyék az alapszabályba: jó MPP-s csak rossz RMDSZ-es lehet!
Amit még a jelöltállítás lejártával meg kell állapítani: a Szász Jenőék által hangoztatott választás szabadságában (idáig ez az egyetlen „konkrét” programjuk is) elsőként nem a magyar választók, hanem a választottak részesültek. Utóbbiak közül is azok, akik értik, nemde, az idők szavát.
porta
világ
pénz
kütyü
A középosztály védelmében
Egyre jobban terjed a világban a populizmus. Ennek magyarázata a társadalmi osztályok felbomlásában keresendő. A nagy pártok régen egy-egy társadalmi osztály érdekeit képviseleték: a baloldal a munkások, a jobboldal a burzsoázia támogatására számíthatott. »
Ambrus Attila
Na és Széchenyi?
Nagy valószínűséggel a hétfői ünnepségeken nem sokan fogják említeni gróf Széchenyi István nevét, pedig alakja és műve nagyon is hozzátartozik Márciushoz! Na nem azért, mert az elsők között jelentkezett a nemzetőrségbe, sokkal inkább a sokoldalú tevékenységéért, amellyel a reformkor egyik vezéreként, társaival előkészítette az országot a változásokra. »
Sike Lajos
A naplóírás rejtelmei
Akkoriban lejöttem a hajóról, akkor elhatároztam, hogy naplót írok. Ez akkor úgy volt, hogy előzőleg leereszkedőn csevegtem egy utassal, mert akkor már felvettem a sors akaratából nevelő lett halottnak néhai ruháit... »
Szellemidézés
hírek
- Harry Tavitian örömzenél Nagyváradon
- Túl könnyű betegnyugdíjat kapni?
- A tüntetők hógolyóval dobálták Emil Bocot
- Udrea: rossz volt a turizmus privatizációja
- Ellenőrzik a betegszabadságon lévőket
- Jövő héten tárgyalnak a szakszervezetek a kormánnyal
- 50 ezer lejre büntettek a közösségi rendőrök
- Gyűrűzik a prostitúciós botrány Kolozsváron
- Marosvásárhelyi atrocitások: Markó a titkosítás feloldását kéri
- Borbély elégedetlen az erdőkitermeléssel
vélemény
A középosztály védelmébenEgyre jobban terjed a világban a populizmus. Ennek magyarázata a társadalmi osztályok felbomlásában keresendő. A nagy pártok régen egy-egy társadalmi osztály érdekeit képviseleték: a baloldal a munkások, a jobboldal a burzsoázia támogatására számíthatott. »
Ambrus Attila
Na és Széchenyi?Nagy valószínűséggel a hétfői ünnepségeken nem sokan fogják említeni gróf Széchenyi István nevét, pedig alakja és műve nagyon is hozzátartozik Márciushoz! Na nem azért, mert az elsők között jelentkezett a nemzetőrségbe, sokkal inkább a sokoldalú tevékenységéért, amellyel a reformkor egyik vezéreként, társaival előkészítette az országot a változásokra. »
Sike Lajos
A naplóírás rejtelmeiAkkoriban lejöttem a hajóról, akkor elhatároztam, hogy naplót írok. Ez akkor úgy volt, hogy előzőleg leereszkedőn csevegtem egy utassal, mert akkor már felvettem a sors akaratából nevelő lett halottnak néhai ruháit... »
Szellemidézés




Hozzászólások
Hozzászólni csak regisztrált és bejelentkezett felhasználónak lehetséges. Ön nincs bejelentkezve.
Jelenleg nincs hozzászólás ehhez a cikkhez!