Sarki autó

Úgy látszik, minden románok elnökének Szász Jenő sokkal rokonszenvesebb, mint a legfelsőbb magyar közméltóság, amit viszont nyíltan kimutatni a diplomáciai szokásjog szerint – egyenesen surmóság. Băsescu a legfőbb és legvitézebb erdélyi polgárnak azt mondta, hogy a Székelyföldnek és Székelyudvarhelynek akkor lesz autonómiája, amikor Caracalnak, Sólyom Lászlónak pedig a reményét is megtagadta, amikor odavágta: soha!
Másokkal együtt magam is elgondolkoztam: ezek után még mit lehetne tenni a sikeresebb autonómiaharcért? Ha napjainkban is érvényes az a történelmi tapasztalat, amely szerint mindenkit a saját fegyverével lehet meghódítani, akkor bőven maradtak eszközeink. Például az ajándék, figyelmesség, románul csubuk, spága, amit állítólag a törökök plántáltak a két román fejedelemségbe, mert ott addig minden a tízparancsolat és a magas erkölcsiség szellemében zajlott.
Vajon mit szólt volna Băsescu az autonómiáról, ha Budapesten egy vadonatúj dunai luxushajót ajándékoznak neki, mondjuk ilyen felirattal: „Imperium Traianus”? Alapvető nemzeti érdekről lévén szó, minek riadnánk vissza akár az olyan hálószobás eszközöktől, amelyeket a románok Trianonban sikeresen vetettek be, hogy övék legyen Erdély! (Állítólag még az öreg Tigris, vagyis Clémenceau ágyába is dugtak egy-két örömlányt.) Fél sikert jelenthetne a székely területi autonómiának, ha utólag kiderülne, valójában székely lányok voltak!
Persze vannak szelídebb, hosszabb ráhatást igénylő eszközök is. Ezek egyikét a kiváló székely alpinista, Tulit Zsolt tette közkinccsé a napokban a sajtóban, főképpen a Duna TV-ben. Zsolti kérdezetlenül is mondta, hogy az Északi-sark legmagasabb jéghegyén kis csapatával (amelynek volt román tagja is) az autonómiáról beszélgettek.
Alkalmasint ez még a mínusz 50 fokos hideg leküzdésénél is fontosabb volt számukra. Csakis úgy lehet komolyan foglalkozni dolgokkal, ha minden más, akár a létünket veszélyeztető körülményt kizárunk.
Íme, a példa és a megoldás: ha román barátainkkal a hegyekbe, futballmeccsre, tengerre megyünk, ne az időjárásról, a fociról, a vízről, hanem az autonómiáról beszélgessünk! S lehetőleg teremtsünk erre minél több alkalmat.
Például székelygulyás, kürtőskalács, köménymagos pálinka és hasonló partik rendezésével. Mert Zsoltinak végtére is igaza van: az autonómiáról nem önmagunkat, hanem a románokat kell meggyőznünk. Ugyanis azt nem a váradréti püspöki templomban, még csak nem is a vásárhelyi Bernády-házban kell megadják, hanem a román parlamentben!
- Folytatódik a székelyföldi olajgyűjtés
- Sítájfutó Világhét kezdődik Csíkszeredában
- Székely krumplit kér a tanács a békési gyermekeknek
- Mégsem sztrájkolnak a bürokraták
- Sepsiszentgyörgy tárolhatja az ország vérkészletét
- Lejárt TBC-vakcinával oltottak, most semmivel
- Fóbiákat kezelő kockát mutattak be Kolozsváron
- Felemelik a kolozsvári Mátyás szobrot
- Rehabilitációs központ nyílt sérült gyerekeknek
- Külön állami keretet ígérnek szórványoktatásra
Játék a szavakkalEgy kis emlékeztető: bármely jogállam intézmények és törvények alapján működik. Ha szükséges a megváltoztatásuk, akkor a demokrácia lehetővé teszi a társadalmi szereplőknek, hogy a létező hatáskörök és törvények alapján módosítsanak, majd az így kialakított újabb szabályozók lépnek érvénybe. »
Székedi Ferenc
A szent szőke nőÖrdög tudja, hogy szentté kellene-e avatni, avagy sem Eminescut, és ha igen, akkor – volt külügyminiszterünk, Adrian Cioroianu javaslatát megszívlelve – nem kellene-e a művészetek világa után kitérni például a sportolók népes táborára is. »
Bogdán Tibor
Szellemi kasztokA rend belülről működik, a szellemünkön, a lelkünkön át. Oly természetesen, ahogy levegőt veszünk a bőrünkön keresztül. Ez ma, az ezredvégen, a Gazdaságkor általános pogányságában titkos tudás. »
Szellemidézés




Hozzászólások
Hozzászólni csak regisztrált és bejelentkezett felhasználónak lehetséges. Ön nincs bejelentkezve.
Jelenleg nincs hozzászólás ehhez a cikkhez!