keresés

Patrióták és demagógok

Tovább gyûrûzik a pedagógusok fizetésemelése körüli botrány. Az államelnök aláírása nyomán a törvény hatályossá vált. Tăriceanu kormánya, hogy a fenyegető következményeket legalább a pénzpiaci válság nehezének elvonulásáig elhárítsa, kénytelen volt kormányrendeletben felfüggeszteni.

A pedagógus-szakszervezetek vezetőit a rendelet természetesen felháborítja. Ez magától értetődő, hiszen a pedagógusok joggal várják el a fizetések emelését, maga alatt vágná el a fát az a szakszervezeti vezető, aki ezzel az óhajjal szembehelyezkedne. Arról nem is beszélve, hogy a tanárok fizetése valóban megalázóan alacsony.

Főként európai összehasonlításban, de még a volt szocialista országok nagy részével összevetve is. A tanügy mellett ma már tényleg csak a pedagógia legelvetemültebb apostolai tartanak ki. A fiatalok közül pedig főként azok vállalnak óvónői, tanítói vagy tanári állást, akik másutt nem tudnak elhelyezkedni. S az anyagi motiváltság hiánya még az utóbbiak teljesítményét is jelentősen rontja.

Mindez kétségtelen. De ez a helyzet a román gazdaság állapotának közvetlen következménye. Az alacsony munkatermelékenység, a pazarlás, a közszférában uralkodó zûrzavar: balkáni örökségünk.

Ahhoz tehát, hogy a pedagógusok, az egészségügyi dolgozók és a közhivatalnokok fizetését megfelelő mértékben növelni lehessen, mindenekelőtt a román gazdaság szerkezetét, termelékenységét, az elosztási rendszer aránytalanságait kellene átgondoltan kiigazítani. Ez azonban nem lehet kampányfeladat.

Az, hogy minálunk a politikai osztály éppen a választási kampány hónapjaiban és egy világgazdasági válság kellős közepén teszi meg azt, amit a hatalom birtokában és békésebb időkben maga sem tett meg, jellemző vonása a román politikának.

Legfeljebb az szokatlan, hogy ezúttal van egy kormány, amely élesen és eltökélten elutasítja a hatalomra ácsingózó politikusok (köztük saját párttársai) felelőtlenségét. S teszi ezt teljesen önzetlenül. A Tăriceanu-kormány magatartásának valóságos tartalma akkor válik átláthatóvá, ha feltesszük a klasszikus kérdést: „Cui prodest?” Kinek használ?

A kormány eltökéltsége ugyanis mindenkinek használhat, kivéve magát a kormányt. A hatalomért versengő politikai pártoknak, bárki kerüljön hatalomra, bizonyosan használhat, hiszen mentesítheti őket a bumerángszerû következményektől, a nekilendülő inflációtól, az államadósság növekedésétől, az állam finanszírozásának nehézségeitől.

Hogy a következményekkel nem a mai kormánynak kell majd szembenéznie, bizonyos, hiszen a liberálisoknak és az RMDSZ-nek – sem együtt, sem külön – nincs esélyük arra, hogy megtartsák a hatalmat. A novemberi választások nyomán egészen bizonyosan vagy a szocialisták, vagy a demokrata-liberálisok alakíthatnak majd kormányt. A liberálisok és az RMDSZ legfeljebb koalíciós partnerként jöhetnek számításba. Ha egyáltalán számításba jöhetnek.

A kormányhatározat – főként jelenlegi formájában – a pedagógusoknak és az állam polgárainak szintén csak használhat, hiszen megkímélheti őket az eufóriát követő keserves csalódástól, sőt, amint azt a nemzetközi pénzügyi intézmények prognosztizálják, a gazdasági összeomlástól.

Hogy az államelnök ennek ellenére a kormányt vádolja felelőtlenséggel és azt állítja, hogy az azonnali fizetésemelést azért vétózza meg, mert a fizetésemelésre szánt összegeket a politikai klientúrának szánja – ez, ha nem lenne rettenetesen demagóg, akár nevetségesnek is tûnhetne.

A klientúrát ugyanis a következő kormány néhány hónap múlva mindenképpen megfoszthatná a feltételezett előnyöktől. Ennyire azért egy – a szélsőséges nacionalisták által előszeretettel „bukottnak” titulált – kormány sem lehet ostoba.

A kérdésre tehát, hogy a kormány intézkedései „kinek használnak”, egyetlen értelmes válasz kínálkozik: az országnak. A Tăriceanu-kormány pártjai nem csak a legkevésbé nacionalisták az 1989 utáni kormányzó pártok közül, de a legpatriótábbak is. Az ország érdekét egyértelmûen fölébe rendelik saját rövid távú érdekeiknek.

Ezért nem fognak rájuk szavazni.

  vélemény

porta világ pénz kütyü