keresés

Kettős játszma

Újságíró és politikus. Hogyan is érthetnék meg egymást? Amikor mind a kettő mást akar. Az újságíró időnként politikussá válni, a politikus néha újságíróvá, mert az újságíró meg van győződve, hogy ő a legjobb politikus, a politikus pedig biztos abban, hogy remek kommunikátor, legalábbis sokkal jobb, mint a médiaalkalmazottak.

Újságíró és politikus, hogy is ne értenék egymást, hiszen a közéletnek azon a mezsgyéjén sandítanak a népszerűségre, ahol az igazság és hazugság, a hitelesség és hiteltelenség, érdek és érdektelenség néha csak megvilágítás kérdése. A politikusban és az újságíróban sok a közös vonás. Mindenekelőt az, hogy mindkettő általánosít.

Mindkettő átfogó koncepciókban próbál gondolkodni a relativitás törvénye és a káosz kormányozta világban. Mindkettő kissé fellengzősen népszolgálatra vállalkozott. Ráadásul a politikus és az újságíró is a nyilvánosság előtt követi el a hibáit. Miért ne lehetne hát ugyanaz a közéleti személyiség egyszerre újságíró és politikus is?

Erre most még nagyobb a csábítás, hiszen az új választási törvény azoknak az előnyére van, akik ismertek. És ki lehet ismertebb, mint egy újságíró! Ő évek óta ostorozza a politikusokat, kétségbe vonja kompetenciájukat, megkérdőjelezi a pártok belső demokráciáját, a politika gyakorlatáról is lesújtó a véleménye.

Ezrek, tízezrek értenek vele egyet, akik hisznek neki: képes lesz a nyilvánossággal megosztott elvei és erkölcsi normái szerint cselekedni, ha szavazataikkal a politika elveket és erkölcsöket őrlő bugyraiba küldik. Ralph Waldo Emersonra gondolnak, arra, hogy senki sem érti meg az igazságot teljes mértékben, amíg nem harcolt ellene. Ami viszont nem jelenti azt, hogy mindenki megérti a teljes valóságot, aki ellene harcolt... A politikussá avanzsált újságíró aztán vagy bizonyít, vagy nem.

Az érdekek ütközésének, az összeférhetetlenségnek a kérdése pedig marad az örök újságírói dilemma. A vélemény- és részvételi szabadságot hirdető média etikai kódexei nem tiltják, csupán ajánlják, hogy az aktív újságírók ne legyenek aktív politikusok is.

Önvédelemből: azok az újságírók, akiknek személyes érdekeik ütköznek hivatásuk érdekeivel, vesztenek a hitelükből, és minden olyan veszteség, amely csökkenti a szervezet közös hitelét, veszélyezteti annak fennmardását. Esetünkben a politikai befolyásolástól amúgy is fenyegetett sajtó szavahihetőségét.

Az összeférhetetlenség legalattomosabb formája, amikor az újságíró olyan közel kerül a forráshoz (a politikai döntéshozatalhoz), hogy ugyanúgy kezd el gondolkodni és érezni, mint a döntéshozók, akik ezzel észrevétlenül kooptálják, szócsővé változtatják.

Az összeférhetetlenség azért is fennáll, mert a politikai életben részt vevő újságíró valójában szereplőjévé válik annak a történetnek, amelyről beszámol. A tanácsosi, polgármesteri, képviselői jelölést vállaló újságírók gyakran hangoztatják, hogy a közösség, az ügy iránti elkötelezettségből ülnek egyszerre két lóra.

Az arcvonalbeli újságírók gyakran védekeznek azzal is, hogy a lapkiadók is gyakran vesznek részt a helyi közösség vállalkozásaiban önzetlenül. Ám Kin Hubbard amerikai újságíró, aki határozottan ellenzi a kettős szerepvállalást, maliciózusan állapította meg: „Ha valaki azt állítja, hogy nem a pénzről, a hatalomról van szó, hanem az elvekről, akkor a pénzről és a hatalomról van szó...”

Hubbarddal értek egyet: aktív sajtós ne legyen aktív politikus is. Amikor választási kampányba veti bele magát a jelölt, akkor saját, a lapja és a szakma hitele érdekében függessze fel újságírói tevékenységét. Elismerem, ez nem a szakmai és főként nem az erdélyi magyar újságírói közösség egyöntetően vallott véleménye. Csupán az enyém. Ám olyan erkölcsi dilemma, amelyre fontos a válaszkeresés.

A választ pedig leghamarabb a közösség fogalmazza meg, amely eldönti, hiteles személy-e a politikus-újságíró, újságíró-politikus. Én tovább dilemmázgatok: vajon tud-e friss tojást tojni, aki korábban megállapította néhány tojásról, hogy záp?

  vélemény

porta világ pénz kütyü