Inter-nacionalizmus
Bíró Béla | 2008-10-09 00:52:23
A nacionalista (a magyar is) mindig előszeretettel keltette azt a látszatot, hogy az ellenség egységes, egyénei öntudatosan és fegyelmezetten követik vezéreiket, miközben saját közösségének tagjai széthúznak.

Megpróbálom elmagyarázni neki, hogy az élet bonyolultabb, mint ahogy első látásra tűnik. Választási kampányban vagyunk, Băsescu elnök korántsem megnyugtatni szeretné a Spanyolországban élő román kisebbség tagjait, hanem éppen ellenkezőleg, szorongást szeretne ébreszteni bennük.
Ha nem lesznek egységesek (azaz nem állnak egy emberként a román nemzetet megtestesítő elnök és pártja, a Demokrata-Liberális Párt mögé!), a megosztott román nemzetet előbb-utóbb sarokba fogja szorítani az érdekeit széthúzás nélkül képviselő romániai magyar kisebbség.
Mindezt még csak nem is kell részleteznie. Sapienti sat, ahogy a római ősök mondták volna. Elég pusztán a magyarokra utalni, a jó román, akit az oktatási rendszer, az egyház, a család másfél évszázada virulens magyarellenes érzelmekre szocializál, ért a szóból.
Az elnök látszatra lefegyverző argumentumai tehát valójában felfegyvereznek. Legalábbis szándék szerint. A nacionalista (természetesen a magyar is) mindig előszeretettel keltette azt a látszatot, hogy az ellenség egységes, egyénei öntudatosan és fegyelmezetten követik vezéreiket, miközben saját közösségének tagjai széthúznak, közismert és eléggé el nem ítélhető individualizmusukkal és vezéreik iránti bizalmatlanságukkal megosztják, következésképp végveszélybe sodorják a nemzeti közösséget.
Az érv az egyesült Európába is lényegi változtatások nélkül emelhető át. Látszatra ugyanis semmi köze a nacionalista elfogultsághoz, elvégre a kisebbségi közösséget dicséri, a többségit ostorozza.
Băsescu elnök azonban nemcsak ravasz, hanem következetes is. Hiszen ha az összefogás, az egyéni törekvéseket felfüggesztő kollektivizmus érték, akkor azt az ellenség táborában minden eszközzel alá kell aknázni. Az elnök ezért karolja föl a Székely Nemzeti Tanácsot és a Magyar Polgári Pártot.
Ráadásul mindeközben és az elvek szintjén azokra a demokratikus értékekre apellálhat, amelyeket saját közösségében gyakorlatilag fel szeretne számolni. Még az ellen az autonómia ellen sincs kivetnivalója, amelytől minden jó románnak hivatásszerűen agyára fut a vér. Legfeljebb azt köti ki, hogy a székelyudvarhelyi autonómia nem lehet szélesebb körű, mint a tulceai. Értse ki ahogy tudja!
S láss csodát, a nacionalista román közvélemény, amely a demokráciáért (főként ha abba mi, kisebbségiek is beletartozunk) nem rajong különösebben, s az autonómia emlegetésétől is rögvest bepánikol, valóban érti: hisztérikus tiltakozás helyett csöndes megértéssel fogadja az elnök székelyföldi idilljeit, sőt a parlamenti felfüggesztést követően is lelkesen rá adja a szavazatát. Mellesleg a magyar nacionalistákkal egyetemben! (Lásd: inter-nacionalizmus!)
A telefonvonal másik végén kelletlen hallgatás. Ismerősöm jól érezhetően nem lelkesedik azért, amit mondok.
Tovább próbálkozom. Választási kampányban vagyunk. A Spanyolországban élő románok szavazati joggal rendelkeznek. És nagy-nagy veszélyben vannak. A spanyol demokrácia kisebbségekkel szembeni toleranciája könnyen megfertőzheti őket, s akkor fennáll a veszély, hogy nem a nemzetvető ambíciókat dédelgető elnök pártjára, hanem a magyarokkal együtt kormányzó (a nemzeti erkölcs tekintetében tehát jócskán elfajzott) liberálisokra adják értékes szavazataikat.
A vonal végén továbbra is csend. Feladom. Igaz, aznap a Kossuth rádió is hív. A riporternő érti az érveimet, bár rajta is érződik, hogy nem igazán olvasott Caragialét. Az előző hívás azonban nem hagy nyugodni. Félek, hogy a hallgatók többsége ugyanúgy gondolkodik. Akkor pedig tényleg nehéz megérteni Băsescu elnököt vagy akár a velünk rokonszenvező román értelmiséget.
Előbb egymást kellene valahogy megértenünk.
porta
világ
pénz
kütyü
Játék a szavakkal
Egy kis emlékeztető: bármely jogállam intézmények és törvények alapján működik. Ha szükséges a megváltoztatásuk, akkor a demokrácia lehetővé teszi a társadalmi szereplőknek, hogy a létező hatáskörök és törvények alapján módosítsanak, majd az így kialakított újabb szabályozók lépnek érvénybe. »
Székedi Ferenc
A szent szőke nő
Ördög tudja, hogy szentté kellene-e avatni, avagy sem Eminescut, és ha igen, akkor – volt külügyminiszterünk, Adrian Cioroianu javaslatát megszívlelve – nem kellene-e a művészetek világa után kitérni például a sportolók népes táborára is. »
Bogdán Tibor
Szellemi kasztok
A rend belülről működik, a szellemünkön, a lelkünkön át. Oly természetesen, ahogy levegőt veszünk a bőrünkön keresztül. Ez ma, az ezredvégen, a Gazdaságkor általános pogányságában titkos tudás. »
Szellemidézés
hírek
- Folytatódik a székelyföldi olajgyűjtés
- Sítájfutó Világhét kezdődik Csíkszeredában
- Székely krumplit kér a tanács a békési gyermekeknek
- Mégsem sztrájkolnak a bürokraták
- Sepsiszentgyörgy tárolhatja az ország vérkészletét
- Lejárt TBC-vakcinával oltottak, most semmivel
- Fóbiákat kezelő kockát mutattak be Kolozsváron
- Felemelik a kolozsvári Mátyás szobrot
- Rehabilitációs központ nyílt sérült gyerekeknek
- Külön állami keretet ígérnek szórványoktatásra
vélemény
Játék a szavakkalEgy kis emlékeztető: bármely jogállam intézmények és törvények alapján működik. Ha szükséges a megváltoztatásuk, akkor a demokrácia lehetővé teszi a társadalmi szereplőknek, hogy a létező hatáskörök és törvények alapján módosítsanak, majd az így kialakított újabb szabályozók lépnek érvénybe. »
Székedi Ferenc
A szent szőke nőÖrdög tudja, hogy szentté kellene-e avatni, avagy sem Eminescut, és ha igen, akkor – volt külügyminiszterünk, Adrian Cioroianu javaslatát megszívlelve – nem kellene-e a művészetek világa után kitérni például a sportolók népes táborára is. »
Bogdán Tibor
Szellemi kasztokA rend belülről működik, a szellemünkön, a lelkünkön át. Oly természetesen, ahogy levegőt veszünk a bőrünkön keresztül. Ez ma, az ezredvégen, a Gazdaságkor általános pogányságában titkos tudás. »
Szellemidézés




Hozzászólások
Hozzászólni csak regisztrált és bejelentkezett felhasználónak lehetséges. Ön nincs bejelentkezve.
Jelenleg nincs hozzászólás ehhez a cikkhez!