Határokon átnyúló rádiós gondok

A Danubius egyelőre online folytatja, a Sláger esetében pedig egy másik frekvencián való sugárzásról szólt a fáma. A Sláger Rádió amerikai tulajdonosa, az Emmis Corporation azonban 12 évnyi jelenlét után holnap kivonul az országból, az adó pedig semmilyen frekvencián nem folytatja tovább.
„Fájdalmas döntés ez. Borzasztóan sajnálom, és nemcsak az Emmis és a Sláger Rádió dolgozói miatt, hanem amiatt is, hogy Magyarországon ilyen helyzet kialakulhat” – fogalmazott Jeff Smulyan, az Emmis Corporation elnök- vezérigazgatója.
A Sláger Rádió tulajdonosa még októberben tett villámlátogatást Magyarországon, s a legmagasabb kormányzati körökben lobbizott a Sláger érdekében. Smulyan már akkor megjegyezte, hogy a versenytársak pályázatai között irreálisak is vannak, illetve a politikai befolyásról szóló hírek bár nyugtalanítják, „ők tiszta pályázatra készülnek”.
Hogy mennyire lett végül „piszkos” a pályázat, azt mindenki döntse el maga, mindenestre nem véletlenül távozott posztjáról Majtényi László, az Országos Rádió és Televízió Testület elnöke a győztesek bejelentése után, illetve szólalt fel a döntés ellen az SZDSZ és az MDF is. Smulyan szerint cége, kész volt a legmagasabb árat fizetni a frekvenciahasználatért.
Aztán a szabályok menet közben változtak meg, így nyerhetett valaki a semmi 50 százalékát ígérve, azzal szemben, aki dollármilliók 12 százalékát kínálta.
- Folytatódik a székelyföldi olajgyűjtés
- Sítájfutó Világhét kezdődik Csíkszeredában
- Székely krumplit kér a tanács a békési gyermekeknek
- Mégsem sztrájkolnak a bürokraták
- Sepsiszentgyörgy tárolhatja az ország vérkészletét
- Lejárt TBC-vakcinával oltottak, most semmivel
- Fóbiákat kezelő kockát mutattak be Kolozsváron
- Felemelik a kolozsvári Mátyás szobrot
- Rehabilitációs központ nyílt sérült gyerekeknek
- Külön állami keretet ígérnek szórványoktatásra
Játék a szavakkalEgy kis emlékeztető: bármely jogállam intézmények és törvények alapján működik. Ha szükséges a megváltoztatásuk, akkor a demokrácia lehetővé teszi a társadalmi szereplőknek, hogy a létező hatáskörök és törvények alapján módosítsanak, majd az így kialakított újabb szabályozók lépnek érvénybe. »
Székedi Ferenc
A szent szőke nőÖrdög tudja, hogy szentté kellene-e avatni, avagy sem Eminescut, és ha igen, akkor – volt külügyminiszterünk, Adrian Cioroianu javaslatát megszívlelve – nem kellene-e a művészetek világa után kitérni például a sportolók népes táborára is. »
Bogdán Tibor
Szellemi kasztokA rend belülről működik, a szellemünkön, a lelkünkön át. Oly természetesen, ahogy levegőt veszünk a bőrünkön keresztül. Ez ma, az ezredvégen, a Gazdaságkor általános pogányságában titkos tudás. »
Szellemidézés




Hozzászólások
Hozzászólni csak regisztrált és bejelentkezett felhasználónak lehetséges. Ön nincs bejelentkezve.
Jelenleg nincs hozzászólás ehhez a cikkhez!