Olaszteleki: benépesítik a Daniel-kastélyt

Fotó: danielcastle.ro
Az utókor számára próbálják megmenteni az épületet
A háromszéki Baróttól három kilométerre található olaszteleki kastély a XVII. században épült, és századokon át a Daniel család tulajdonát képezte. A kastély épülete nemrégiben került Rácz Attila és Rácz Lilla tulajdonába, akik az impozáns épület népszerűsítését tűzték ki célul. Erdővidék egyik legjelképesebbnek számító épületét teljesen fel szeretnék újítani, megőrizve azt az utókornak. Ezért hozták létre a Daniel Kastély Egyesületet, amely mint jogi személy pénzalapot teremthet a teljes felújításhoz.
„A kastély felújítását részben pályázati pénzekből finanszírozzuk, részben pedig saját összegeket is fordítunk az elképzelésünk kivitelezésére. Fontosnak érezzük ezt a kezdeményezést, hiszen Erdővidék egyik épített örökségéről van szó. A kiállításunkkal elsősorban erre szerettük volna felhívni a figyelmet. Úgy érezzük, sikerült is” – fogalmazott a kastély új tulajdonosa, Rácz Attila.
A kiállítást a kastély eddig felújított termeiben szervezték meg, ahol az épület és a család életéhez, történetéhez kapcsolódó régészeti leleteket állítottak ki. A kiállítással egybekötött programokon Fehér János művészettörténész a kastély történetéről, valamint a Vargyasról származó Daniel család olaszteleki kapcsolatairól tartott előadást.
A kiállítás megnyitóján az olaszteleki vasárnapi iskola furulyacsoportja reneszánsz dalokat adott elő. A szervezők úgy érzik, a kezdeményezés sikerrel járt, az olaszteleki közönség nagy érdeklődést mutatott, a megnyitónak mintegy kétszáz résztvevője volt.
- Személyit kérhetnek itthon is a SIM-kártyához
- Kolozsvár Európa kulturális fővárosa akar lenni
- Marosvásárhelyen is gyűjtenek olajat
- Lezárták Torda központját
- Taxisok megállókért tüntettek Kolozsváron
- A kolozsváriak csak két négylábút tarthatnak
- Nem tudták leváltani Geoanát
- A tanév befagyasztásával fenyegetőznek a tanárok
- Leégett a nagykárolyi volt dohánygyár
- Csíkszereda tavasszal is befagyott
A politika kapitulációjaA 3sat nevű német-osztrák-svájci kulturális tévéadó Teleakadémia című vasárnap reggeli műsorában, prof. dr. Heiner Flassbeck, a genfi székhelyű UNCTAD (azaz az Egyesült Nemzetek Kereskedelmi és Fejlesztési Intézetének) neves közgazdásza elgondolkodtató előadást tartott. »
Bíró Béla
Hétköznapi rasszizmusÁllítólag a Jobbik látványos előretörésének egyik magyarázata a megoldatlan cigánykérdés. Húsz év eltelt a rendszerváltás óta, felnőtt egy teljes generáció, amely berendezkedett a társadalom szélén a bűnözésből és segélyekből való megélésre. »
Krebsz János
Buborék kőbőlA kibernetikus katedrálisok persze inkább hasonlítanak szappanbuborékra mint gótikus székesegyházra. Vannak azonban olyan jellemzőik, s nem is a legesetlegesebbek, amelyek meglepő egyezést mutatnak. »
Szellemidézés




Hozzászólások
Hozzászólni csak regisztrált és bejelentkezett felhasználónak lehetséges. Ön nincs bejelentkezve.
Jelenleg nincs hozzászólás ehhez a cikkhez!