Lármafa székely összefogással
ÚMSZ | 2009-02-11 20:06:51
nyomtat | elküld

Újbóli aggodalmának adott hangot a magyar intézményvezetők politikai megfontolásokból való eltávolítása miatt az RMDSZ elnöke tegnap. Markó Béla szerint a magyarság jelenlétét a magyar többségű megyék dekoncentrált intézményeiben nem politikai, hanem etnikai szempontok alapján kellene kezelni, hiszen ebben a régióban ez fontosabb, mint a politikai hovatartozás, és fontos feltétele a jó együttélésnek.

Egyébként a hétvégén Sepsiszentgyörgyön lezajlott – és ma délután Csíkszeredában is e célból sorra kerülő – tiltakozó megmozdulás Markó meglátásában „szolidaritást és akaratot tükrözött” a kedvezőtlen politikai döntések ellen.

A székelyudvarhelyi RMDSZ-szervezet is megszólalt a magyar közintézményvezetők leváltása ügyében. „A kormánypártok ügyködésével továbbra is folyik a magyar közhivatalnokok kiseprése, a dekoncentrált intézmények magyar vezetőnek leváltása” – jelentette ki Grünstein Szabolcs, a székelyudvarhelyi RMDSZ-szervezet szóvivője tegnapi sajtótájékoztatóján.

Mint mondta, akit nem távolítanak el, azt próbálják elbizonytalanítani, lehetetlenné tenni, azt sugallva, hogy önként mondjon le. Grünstein szerint ez a kérdés nem csak az eltávolított és eltávolítandó hivatalnokokat érinti, akik eddig helytálltak, hanem azt a több ezer magyar anyanyelvű embert is, aki mindennapos ügyintézése során kapcsolatba kerül ezekkel az intézményekkel, és aki ezután lehet, hogy már nem tud anyanyelvén érvényesülni.

Amint arról már beszámoltunk, az RMDSZ Hargita Megyei Egyeztető Tanácsa kezdeményezésére ma 19 órakor a megye több mint ötven településén lármafát gyújtanak, „a székely összefogás tüzét”, akárcsak a történelem folyamán nemegyszer, amikor a végvárak lármafák segítségével értesítették egymást a közelgő veszélyről.

A Tőkés László EP-képviselő által aláírt nyilatkozat a múlt vasárnapi, sepsiszentgyörgyi tiltakozó nagygyűlést „az egyházi ökumenikus közéleti-politikai szerepvállalás kiemelkedő példájának” nevezi. Tőkés szerint „a kialakult magyarellenes politikai kurzusnak önbírálatra kell késztetnie az RMDSZ hivatalos vezetőit”. „Az előirányzott következő székely nagygyűlésen is politikai tisztánlátással és maradéktalan erkölcsi tartással álljunk ki örökségünk védelmében és közös céljaink képviseletében!” – fogalmaz a püspök.

Korodi Attila kérdezett Dan Nicától

Kérdéseket intézett Korodi Attila parlamenti képviselő Dan Nica tegnapi parlamenti meghallgatásán, amelyen a kormányfőhelyettest végül jóváhagyták belügyminiszteri tisztségében. A képviselő azt kérdezte, hogyan vélekedik a miniszter a vasárnapi sepsiszentgyörgyi tüntetésről és a február 11-én Hargita megyében megszervezett lármafagyújtásról, azaz a magyar intézményvezetők leváltásáról.

Dan Nica kifejtette, hogy számára nem az számít, hogy a dekoncentrált intézmények vezetői vagy esetleg a prefektusok és alprefektusok milyen nemzetiségűek, a lényeg az, hogy az illető intézményvezetők hajtsák végre a kormányprogramot. Korodi a belügyminiszter-jelölt válaszaiból azt a következtetést vonta le, hogy kormányzati szinten nem akarnak szembesülni azzal, hogy Hargita és Kovászna megyében erős magyar közösség él, ugyanakkor a kormány nem akar kidolgozni egy gyors ütemtervet a decentralizációra.

Hozzászólások



Hozzászólni csak regisztrált és bejelentkezett felhasználónak lehetséges. Ön nincs bejelentkezve.

Jelenleg nincs hozzászólás ehhez a cikkhez!




porta világ pénz kütyü
hírek

 

vélemény
Játék a szavakkal

Egy kis emlékeztető: bármely jogállam intézmények és törvények alapján működik. Ha szükséges a megváltoztatásuk, akkor a demokrácia lehetővé teszi a társadalmi szereplőknek, hogy a létező hatáskörök és törvények alapján módosítsanak, majd az így kialakított újabb szabályozók lépnek érvénybe. »

Székedi Ferenc
A szent szőke nő

Ördög tudja, hogy szentté kellene-e avatni, avagy sem Eminescut, és ha igen, akkor – volt külügyminiszterünk, Adrian Cioroianu javaslatát megszívlelve – nem kellene-e a művészetek világa után kitérni például a sportolók népes táborára is. »

Bogdán Tibor
Szellemi kasztok

A rend belülről működik, a szellemünkön, a lelkünkön át. Oly természetesen, ahogy levegőt veszünk a bőrünkön keresztül. Ez ma, az ezredvégen, a Gazdaságkor általános pogányságában titkos tudás. »

Szellemidézés