Perselyt tömnek a honatyák

Miközben pedig a tanárok választási kampányfogásnak tartják a papoknak szánt ajándékot, a megszorítások miatt az Országos Színházfesztivál szervezői a közel húszéves rendezvény megsznésétől tartanak.
A feltámadás mellett béremelésnek és hitbuzgó politikusoknak is örülhet az egyház, amelyhez az utóbbi hetekben különösen kegyesnek mutatkozott a parlament. Ráadásul az ortodoxok által ezekben a napokban ült nagyhét csak megkoronázta a jótékonykodások sorát, amikor a honatyák elsöprő többséggel – 201 szavazattal, 1 ellenszavazattal és 1 tartózkodással – hagyták jóvá a papok béremelését célzó rendeletet.
Fotó: NewsIn
Az ortodox egyházfő, Daniel pátriárka mindig szívesen látott vendég a román parlamentben
Az ajándékozós húsvét viszont keserű szájízt hagy a tanügyi dolgozókban, akik – noha már kellene kapják a tavaly megígért fizetésemelést – végül csak ígérettel maradtak: béreik a gazdasági megszorítások miatt legközelebb jövő évtől növekedhetnek.
A tanügyi szakszervezetek így nem hiába érzik, hogy az idei választási évben a papok kiváltságot élveznek velük szemben, utóbbiak viszont azzal védekeznek, ők kevesebben vannak, mint a tanárok, azért lehetséges számukra a béremelés.
A versengés természetesen a parlamenti plénumban sem maradt el, ahol a honatyák egymásra licitálva bizonygatták a rendelet szükségességét. „Ez a törvény a legjobb cselekedet a parlament részéről, főleg nagyhéten” – mondta Victor Surdu szociáldemokrata képviselő. Kollégája, Cristian Dumitrescu úgy véli, „hit nélkül nem lehet építkezni”, de a liberálisok és demokrata-liberálisok sem maradtak alul, azt bizonygatva, hogy „amilyen szükséges, olyan fontos is” a rendelet.
Egyébként nemrég a parlament úgy döntött, hogy a kormánykoalíció honatyái fejenként 70 ezer eurós összeget kapnak, amelyet oktatási intézmények, templomok felújítására, építésére fordíthatnak megyéjükben, így országos szinten 803 templom osztozkodhat a 60 millió lejes támogatáson.
Mindez persze akkor, ha Theodor Paleologu művelődési miniszter nem ülteti gyakorlatba szándékát, amellyel az egyháznak szánt összegekből csoportosítana át kulturális rendezvényekre. Így viszont az Országos Színházfesztivál megrendezése kerülne veszélybe, amely tavalyhoz képest 78 százalékkal kevesebb pénzforráshoz jutott, és a megszűnés veszélye fenyegeti.
RMDSZ-javaslatra törvénybe foglalták a püspökhelyettesek bérét
Az egyházi személyzet bérezésére vonatkozó törvény e heti vitájakor az RMDSZ-es képviselőknek sikerült elfogadtatniuk azt a módosító javaslatot, amely egy-egy államilag is bértámogatott püspök-helyettesi állást biztosít a két romániai református egyházkerület számára. „A két egyházkerület az addigi főjegyzői tisztséget már két éve püspök-helyettesi rangra emelte a statútumában.
Jó ideje kértük, hogy akárcsak a katolikus és az ortodox segédpüspökök, a református püspök-helyettesek is az állam által fizetett közjogi méltóságok legyenek. Eddig arra hivatkozott a kormány, hogy nincs rá keret, de végül az RMDSZ-nek sikerült kijárnia” – magyarázta lapunknak Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspök-helyettese.
Máté András képviselő, a törvénymódosítás egyik kezdeményezője lapunknak elmondta: javaslatuk benyújtása nem áll összefüggésben azzal, hogy az RMDSZ EP-jelöltlistájának élén az egyik református egyházkerület püspöke, Tőkés László áll. „A kérdés rendezését fél éve kérte tőlünk Pap Géza, az erdélyi egyházkerület püspöke” – magyarázta a politikus. (Cs. P. T.)
- nincs kapcsolt cikk!
- Az SZKT megerősítené Takács Csabát
- A pápa elítélte a gyermekeket megrontó papokat
- Katonákat sodort el egy lavina Kasmírban
- Föltámadt a melaminbotrány Kínában
- Rózsa-Flores egy CIA-ügynökkel levelezett
- Tőkés László: a Guşă-szobor ártana az ország megítélésének
- Pakisztáni katonák elfoglalták a tálibok egyik erősségét
- Kiemelték az etióp utasszállító adatrögzítőit
- Erős földrengés, cunamiriadó Japán déli szigeteinél
- Haiti elnöke türelmet kért
- Janukovics a győztes
- Kopogtatnak a választóknál
- Vollebaek módosíttatná a szlovákiai nyelvtörvényt
- Véget ért a posztoszkodás
- PSD: kulisszák mögötti harc?
- Nyugdíjrendszer: a romlás húsz éve
- Biztonságpolitika – vita és csalódás
- Moszkvát aggasztja a rakétapajzs
- EMEF-ülés két hét múlva
- Orbán Viktor: eltékozolt év volt
- Folytatódik a székelyföldi olajgyűjtés
- Sítájfutó Világhét kezdődik Csíkszeredában
- Székely krumplit kér a tanács a békési gyermekeknek
- Mégsem sztrájkolnak a bürokraták
- Sepsiszentgyörgy tárolhatja az ország vérkészletét
- Lejárt TBC-vakcinával oltottak, most semmivel
- Fóbiákat kezelő kockát mutattak be Kolozsváron
- Felemelik a kolozsvári Mátyás szobrot
- Rehabilitációs központ nyílt sérült gyerekeknek
- Külön állami keretet ígérnek szórványoktatásra
Játék a szavakkalEgy kis emlékeztető: bármely jogállam intézmények és törvények alapján működik. Ha szükséges a megváltoztatásuk, akkor a demokrácia lehetővé teszi a társadalmi szereplőknek, hogy a létező hatáskörök és törvények alapján módosítsanak, majd az így kialakított újabb szabályozók lépnek érvénybe. »
Székedi Ferenc
A szent szőke nőÖrdög tudja, hogy szentté kellene-e avatni, avagy sem Eminescut, és ha igen, akkor – volt külügyminiszterünk, Adrian Cioroianu javaslatát megszívlelve – nem kellene-e a művészetek világa után kitérni például a sportolók népes táborára is. »
Bogdán Tibor
Szellemi kasztokA rend belülről működik, a szellemünkön, a lelkünkön át. Oly természetesen, ahogy levegőt veszünk a bőrünkön keresztül. Ez ma, az ezredvégen, a Gazdaságkor általános pogányságában titkos tudás. »
Szellemidézés




Hozzászólások
Hozzászólni csak regisztrált és bejelentkezett felhasználónak lehetséges. Ön nincs bejelentkezve.
Jelenleg nincs hozzászólás ehhez a cikkhez!