MPP: lefizeti a gazdákat az RMDSZ
H. I. | 2008-05-29 08:01:08
nyomtat | elküld

Az RMDSZ-es vezetők több községben is megvesztegették a gazdákat, hogy a szervezetre adják le voksaikat a hétvégi helyhatósági választásokon – közölte tegnap Szász Jenő, a Magyar Polgári Párt elnöke, aki az elmúlt három hét és három nap kampánytapasztalatáról számolt be tegnap Csíkszeredában.

A Hargita Megyei Tanács épületének főbejárata előtt tartott villám-sajtótájékoztatóra a megyei tanácselnöki székéért versengő pártelnököt Sebestyén Csaba, a Romániai Magyar Gazdák elnöke is elkísérte. Sebestyén az ÚMSZ kérésére egy konkrét példával is szolgált a megvesztegetésre.

Tudomása szerint Antal István Hargita megyei RMDSZ-es képviselő az elmúlt szombaton Peteken tett látogatásakor azt ígérte, hogy ha a helyhatósági választásokon az RMDSZ győz, elintézi, hogy ne zárják be a helyi tejcsarnokot, valamint azt is, hogy a tej literéért az eddigi 65 bani helyett az összeg közel háromszorosát kapják majd. 

Antal István képviselő felháborodottan értesült a vádakról. „Én nem is jártam Peteken. Amikor pedig legutoljára láttam Sebestyén Csabát, az egy varsági kocsmában volt. 

A Romániai Magyar Gazdák elnöke két atyafit itatott, és valamilyen előadást tartott valamiről. Ugyanakkor osztogatta az RMGE lapját, az Erdélyi Gazdát, amelyre a magyar államtól kap támogatást, és amelyben a magyar kormányt és az RMDSZ-t is mocskolják” – számolt be az ÚMSZ-nek Antal.

Mint ismert, az RMGE elnöke aktív szerepet vállalt az MPP kampányában, a párt tanácsos-jelöltje is Hargita megyében. Korábban a gazdaegyesület az RMDSZ-szel is tárgyalt a választási együttműködésről.

Hozzászólások



Hozzászólni csak regisztrált és bejelentkezett felhasználónak lehetséges. Ön nincs bejelentkezve.

Jelenleg nincs hozzászólás ehhez a cikkhez!




porta világ pénz kütyü
hírek

 

vélemény
Szemellenző nélkül

Nemrég a 20/20-ról beszélgettem, a marosvásárhelyi véres márciusról szóló előadásról, egyik alkotójával, Sebestyén Aba színésszel. Az utolsó végszó, amivel hazaengedik a nézőt, egy kérdés: „Szerintem lazán lehetne beszélgetni erről, húsz év után: Ti mit gondoltok?” »

Zsehránszky István
Lappangó

Ne gondoljuk, hogy teljesen kialudt 90 márciusának mesterségesen csiholt magyarellenes szikrája! Még Szatmárban sem, ahol Ilyés Gyula polgármestert és Csehi Árpád megyei tanácselnököt igen jelentős román támogatással választották tisztségükbe... »

Sike Lajos
A kolibri

A kolibri olyan kis madár, hogy ha valaki például egy kolibrit akar ebédelni, annak előbb két sült csirkét kell megennie, hogy egy kolibrival jóllakjék. A kolibri maga szégyenli is kicsiny termetét, s ezért a ragadozó madarak elől, amelyek sokkal nagyobbak, mint ő, szemérmesen elrejtőzik. »

Szellemidézés